2016. augusztus 16., kedd

Díj - IV.



Szeretném megköszönni a díjat Bella Everdeennek! Hatalmas öröm számomra, hogy a három díjazott blog között szerepel az enyém is.
A blogját ITT találjátok.

Feladatok:
1.Köszönd meg a díjat és tedd ki, kitől kaptad!
2.Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad!
3.Írj 12 dolgot a blogjáról!
4.Írj 12 dolgot a saját blogodról!
5.Válaszolj a 12 kérdésre!
6.Tegyél fel 12 kérdést!
7.Kommentelj annak a blogjára, akitől kaptad a díjat, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, a lényeg, hogy építőjellegű legyen!

Írj 12 dolgot a blogjáról!
  1. Bevallom, le vagyok maradva, hogy mit történik, a Téged akarlak új verziójában. Viszont az előzőt elkezdtem olvasni, és határozottan emlékszem, hogy már az akkori változata is tetszett.
  2. Az új köntösbe bújtatott történetet biztos, hogy el fogom olvasni (ha megbarátkozok Neymarral), ha megunom az angol nyelvű könyveket és újra magyar blogokat kezdek el olvasni.
  3. A Ne engedj el a maga négy részével már akkor megtetszett, amikor fel lett töltve, de most újra beleolvasva is lenyűgöző.
  4. A design egyszerű, de nagyszerű!
  5. Szerintem mindenképp pozitívum, hogy a fejezeteknek magyar a címük.
  6. Sokat elmond a blogról, hogy jelölve lett a Blogger Award-ra.
  7. A történet váltott szemszögű.
Sajnálom, de a fanfiction jelenlegi fejezetei olvasása nélkül nem tudok többet írni. A hiányosságokat egy komment formájában igyekszem majd pótolni!
 
Írj 12 dolgot a saját blogodról!
    Nem igazán vagyok aktív, ezért sok újat nem tudok mondani a blogról, de aki szeretné, ITT megtekintheti a régebbi válaszaimat.

Válaszolj a 12 kérdésre!
 1. Mikor kezdtél el írni?
2015 körül

 2. Tervezel a jövőben újabb történeteket?
A múlt csapdájában novella folytatására a szavazók többsége kíváncsi, így azt mindenképp szeretném megírni.

 3. A jelenlegi történeted megírására mi ösztönzött, mi adott ihletet?
Szerettem volna kipróbálni magam a blogger világában és kezdésnek egy fanfiction jó ötletnek tűnt.

 4. Összességében mi az, ami megihlet? Mi ad segítséget az íráshoz?
Ihletet általában apró, hétköznapi dolgok nyújtanak.
Segítséget pedig az a pár komment, ami érkezett az irományaimhoz. 

 5. Mit szeretsz a legjobban a blogolásban, az írásban?
Azt, hogy az általában hajnali órákban írt agymenésemet megoszthatom másokkal is, névtelenül. Az meg csak plusz, hogyha valakinek még tetszik is és sikerül egy ismeretlennek örömet szereznem.

 6. Mennyi időt töltesz az írással, egy fejezet megalkotásával?
Általában esténként/hajnalban szoktam megnyitni a Word-t, ezért napokig, akár hetekig is elhúzódhat.

  7. Mik a terveid az írással? Szeretnél komolyabban foglalkozni vele a jövőben, vagy csak "hobbi" szinten űzöd?
A jelenlegi terveim szerint minden marad úgy, ahogy van. Vagyis ha van kedvem/energiám/ötletem írni, akkor fogok, de csak a blogra.

 8. Mi a hobbid az íráson kívül?
A szabadidőmben leginkább a barátaimmal vagyok, netezek, sportolok, vagy olvasok. (Reményeim szerint valamikor a futás is az egyik hobbim lesz, de erre mentálisan még nem állok készen.)

 9.  Milyen blogokat olvasol szívesen?
Régóta nem olvasok blogokat.

10. Melyik történeted áll hozzád a legközelebb?(abban az esetben, ha már többet is   írtál, vagy írsz jelenleg)
A Szabad egy táncra? novella nagyon nehezen akart összejönni, de a hibái ellenére is büszke vagyok rá. Nagyon meglepődtem, amikor érkeztek hozzá kommentek, és a szavazáson mindenki szeretett volna hozzá folytatást. Ezért megírtam a II.részt, publikáltam is, de nem éreztem jónak, ezért pár nap múlva töröltem. Aztán egyik nap láttam, hogy a chaten ezt írta valaki: „Szia! :)szabad tudni, hogy mi történt a Szabad egy táncra? második részével? :)csak betévedtem és szerettem volna elolvasni de sehol sem találom :(”. A válaszom után pedig ezt:  „Nekem nagyon tetszett, és szerettem volna újra elolvasni, de természetesen megértem, hogy miért törölted, bár nem értek vele egyet. :)Remélem egyszer majd olvashatom újra a folytatást :)” Az a bizonyos újra szócska megindított bennem valamit, átírtam pár dolgot és újra (:D) feltöltöttem, amihez nagy örömömre pozitív visszajelzések érkeztek.

 11.Melyik az a könyv, amitől sohasem tudnám megválni?
Sose volt egy állandó kedvenc könyvem, általában azért rajongok, amit legutoljára végigolvastam. (Nálam nagy dolognak számít, ha nem hagyok abba egy könyvet, mert vagy az elején kaszálom, vagy a vége fele, amikor már nem bírom a nyálas happy endeket)

12. Mintáztál már magadról egy karaktert?
 Eddig talán a Szabad egy táncra? női főszereplője, Lea hasonlít rám a leginkább, de ő se nagymértékben. Nem szándékosan próbáltam a magam képére formálni.


Még egyszer szeretném megköszönni, igazán boldoggá tett.

2016. július 29., péntek

A múlt csapdájában - (Cristiano Ronaldo)


Akárhogyan próbálkozol, semmi sem menthet meg a feledéstől.
Kurt Cobain



Luck
Figyelmesen megvizsgálta az összes autónak a rendszámát, de egyik sem egyezett a tenyerébe lefirkantottal. Az eddig töretlen higgadtsága kezdett repedezni, száját is egyre több szitokszó hagyta el. Nyirkos tenyerén kezdett halványulni a számok és betűk kombinációja, de megmert volna rá esküdni, hogy élete végéig emlékezni fog rá, annyit mormolta.
A reptéri nyüzsgés oszladozni kezdett, és ekkor történt meg számára a csoda; egy fekete, teljesen hétköznapi autó lassított le előtte. Először figyelemre se méltatta, de végül meglátta az integetést a szeme sarkából. Leplezve meglepettségét fogta a táskáit is berakta a hátsó ülésekre, majd megfontolt mozdulatokkal elfoglalta az anyósülést.
  – Jó újra látni! – üdvözölte egy kedvesnek tűnő mosoly, de könnyen elképzelhetőnek tartotta, hogy csak megjátszott.
  – Téged is! Nyolc év alatt semmit nem változtál – jegyezte meg Cara, végigvezetve a tekintetét Cristiano Ronaldon. Bár kijelentése nem teljesen volt igaz, hiszen szemmel láthatóan férfiasabb lett, ezt viszont nem volt hajlandó beismerni, főleg nem saját magának. A férfi nyelvén volt, hogy azt mondja Cara helyette is változott, de nem tudhatta mi volt ennek hátterében, így bölcsen hallgatott.
  – Elnézést a késésért – szabadkozott. – Direkt a legkevésbé feltűnő autómmal jöttem, de ennek ellenére is felkeltettem pár lesifotós figyelmét. Őket próbáltam lerázni, remélem sikerrel – a szőke nő csak legyintett, mintha pár perccel ezelőtt nem kívánta volna a pokolba a jelenlegi sofőrjét.
A portugál házáig tartó út alibi beszélgetéssel telt. Jócskán meglátszott, hogy hosszú évek óta nem tartották a kapcsolatot.
  – Ha szükséged van valamire, vagy csak beszélgetni szeretnél az ajtóm mindig nyitva áll előtted – torpant meg a vendégszobából kifele tartva Cristiano. Fontosnak tartotta, hogy erről tájékoztassa. – Mármint nem szó szerint, mert estére becsukom, de ha bármit szeretnél, szólj nyugodtan.
  – Köszönöm – bólintott Cara, bár akkor még biztos volt benne, hogy nem veszi igénybe a focista nagylelkűségét. Épp elég, hogy a házában lehet.
A focista két hete kapott egy telefonhívást, egy régi manchesteri barátjától. Daniel egy szívességet kért tőle, de nem saját magának, hanem a húgának. A homályos fogalmazás ellenére megértette a focista, hogy történt valami megrázó Carával. Daniel röviden beszélt erről, majd gyorsan Spanyolországról kezdett érdeklődni. Szerette volna kimozdítani a testvérét a monoton hétköznapok fogságából, de nem volt sok pénze. Itt jött képbe Cristiano. Bízott benne, hogy a rengeteg ismerőse közül valamelyik tud biztosítani egy megfizethető és jó szállást, amit még nem foglaltak le, tekintve, hogy nyár van. Ronaldo ösztönösen döntötte el, hogy a régen is szimpatikus lánynak segíteni fog, és így történt, hogy Cara a külvárosi birtokán kötött ki.
 A következő három nap ugyanúgy telt a lány számára. Mindegyik reggel rádöbbent, hogy Madrid hőmérséklete egy vérbeli angolnak nem a legkellemesebb. Először csak az észveszejtő számokkal barátkozott a hőmérőn, a hűvös ház falai között. Következő nap a kertben mászkált fél órát, és a rákövetkező nap már egy fél könyvet is képes volt elolvasni a hőségben, az ápolt gyepen elterülve. Cristiano az egész procedúrát vigyorogva figyelte, de egy szót sem szólt.
    Az angol a hatalmas fa tövében üldögélt, átkarolva a térdeit. A naplemente gyengülő, de mégis figyelemért kiáltó erőtlen sugarait figyelte, amikor letelepedett mellé Cristiano. Két pokróc és gőzölgő bögrék társaságában érkezett, amikből egyet-egyet odanyújtott Carának. A nő már két hete tartózkodott a portugálnál. Bár nem mondta ki egyikőjük sem, örültek egymás társaságának.
  – Bámulatos a Nap – jegyezte meg csendesen Cara, majd egy nagyobb szünet után folytatta. – Egy nap leforgása alatt képes bemutatni az emberi életet – a portugál tekintetéből kiolvasta az értetlenkedést. – Tudod, amikor reggel felkel még olyan gyenge, akárcsak egy kisbaba. Aztán kezd erőre kapni, elindul a maga kis útján. A kisbabából immár iskolás lesz. Lassan eljön a dél is, amikor a legerősebb, és ekkor képes megmutatni magát igazán. Az iskolásból eddigre felnőtt lett, aki élete csúcsán van. Idővel a Nap elveszti erejét, a felnőttünk kezd öregedni. A nap végére még pislákol, kapaszkodik valamibe, de lassan átveszi a helyét a sötétség, vagyis a halál. Ilyennek kéne lennie egy életnek, nem? Megszületünk, felnövünk, majd békésen, tele gyönyörű emlékekkel távozunk. Miért nem adatik meg ez mindenkinek? – suttogta a végét, meredten bámulva egy falevelet a földön. A férfi torkán megakadtak a szavak, akármennyire próbálkozott nem tudott válaszolni a végtelenül szomorú kérdésre.
    A halottak az élők emlékezetében élnek tovább – idézte végül Cicero szavait Cristiano.
  – Épp ez az! – Cara egész testét rázni kezdte a fájdalmas zokogás. – Egy éve történt, és mintha már semmi nem maradt volna belőle, amibe kapaszkodhatnék. Minden kezd halványulni, és közben akárhányszor kapok utána egyszerűen képtelen vagyok megragadni az emlékeket. Alig emlékszem a nevetésére és a határozott, mégis kedves hangjára, amivel mindig visszarántott a szakadék széléről. Az illata is a múlt martaléka lenne, ha nem venném meg mai napig a kölnit, amit használt. Egyszerűen képtelen vagyok felidézni a legtöbb közös pillanatunkat, pedig én próbálkozok. Tényleg így van! – megállíthatatlanul ömlöttek a könnyei a portugál mellkasára. Fogalma se volt mikor vonta az ölelésébe a férfi, de ettől még inkább magával ragadták az érzései. Cristiano lassú mozdulatokkal ringatni kezdte, a hátát simogatta és megnyugtató szavakat duruzsolt a fülébe. Amikor Cara hüppögése csendesedet, majd végleg megszűnt óvatosan felemelte a lányt és lefektette az ágyába. Majd meg szakadt a szíve, ahogyan végignézte, ahogy a lány álomba sírja magát.
A lány az ő sebeit is felszakította tegnap, szüntelenül az elhunyt édesapjára gondolt. Az apja minden napját részegen töltötte, így nem volt alkalma igazán megismerni, vagy egy komoly beszélgetést folytatnia nemzőjével. Mégis pokolian fájt neki, amikor húsz évesen meg kellett tapasztalnia milyen tényleg apa nélkül maradni, és elveszíteni egy számára fontos személyt. Ezért is téblábolt a focista reggel óta a házában, várva, hogy Cara előbújjon a szobájából. Fél egy derekán a TV-t nézte, amikor motoszkálásra lett figyelmes. Nem kellett sokat várnia, mire az angol vörös szemekkel előkerült.
  – Jó reggelt! – köszönt neki, ezzel felhívva magára a figyelmet. A nő ránézett, majd tovább haladt a konyha felé, aztán hirtelen megállt és újra a focistára kapta a tekintetét. Először azt hitte, hogy teljesen becsavarodott és már hallucinál is.
  – Oh, jó reggelt. Azt hittem edzésen vagy.
  – Nem akartalak egyedül hagyni a tegnapi után. Ha jól értettem elvesztetted egy szeretted, ezért itthon maradtam, hogy ha szükséged van rá, legyen melletted valaki.
  – Köszönöm – suttogta meghatottan, csillogó szemekkel. Cristiano vállat vont, mintha ez semmiség lenne.
A délután hátralevő részét csendben töltötték. Semelyikőjük nem zárkózott be a szobájába, hanem a nappaliban filmeztek, olvastak vagy csak egyszerűen belevesztek a gondolataikba. Cara mérhetetlenül hálás volt a férfinak, amiért ott volt mellette. Egy évvel ezelőtt hatalmas lelki gyötrelmekkel küzdött, képtelen volt hátat fordítani a depressziónak, egyszerűen csak hagyta, hogy maga alá gyűrje. Az egész élete összeomlott, akár egy kártyavár és az összes barátjának hitt ember elfordult tőle.  Pont ezért nem fért a fejébe, hogy egy olyan fontos személy, mint Cristiano Ronaldo, akinek kismillió dolga lenne miért maradt vele. Igazából nem is
Sad piano
akart erre választ kapni, megelégedett annyival, hogy hosszú id
ő után újra találkozott egy tisztaszívű emberrel.
  – Tartozom neked egy magyarázattal, már ha érdekel – törte meg a csendet Cara.
  – Ha szeretnéd elmondani, nem kell – ennek ellenére a nő egy mély levegő után belekezdett.
  – Biztosan emlékszel, hogy nyolc évvel ezelőtt túlsúlyos voltam. Próbálkoztam diétákkal, de akármilyen atrocitás ért, egyből az ételbe fojtottam a bánatom. Az egész gimi egy rémálom volt, senki nem akart velem barátkozni, mert őket is piszkálták volna. Szóval egyedül voltam, és egy idő után már nem is nyitottam senki felé, mert már én is elhittem, hogy egy undorító, szeretetre nem méltó dög vagyok. Mai napig nem tudom, hogy sikerült épp elmével túlélnem azt az időszakot. Aztán bekerültem az egyetemre. Továbbra is kitartott a filozófiám, miszerint nem szólok senkihez és akkor majd hozzám se fog senki. Olyan mélyen voltam, hogy féltem, hogy ha valaki kedves velem, akkor az biztosan azért van, mert utána ellenem fordul és bántani fog – idegesen megrázta a fejét, még mindig fájt neki az az időszak. – Magam se tudom milyen indítatásból, de egyik nap elmentem a helyi konditerembe. Valami csoda folytán nem menekültem el, amikor megláttam a rengeteg ismerős arcot az egyetem folyosóiról. Megfigyeltem, hogy mit csinálnak körülöttem, és igyekeztem leutánozni a mozdulataikat. Aztán valaki megérintette a vállaimat. Ijedten összerándultam, vártam a megaláztatást és a disznós vicceket. Félve pillantottam fel egy fiatal, mosolygós, izmos, hihetetlenül helyes srácra. Vártam az első tőrdöfést, amikor elnyíltak az ajkai – Cara szomorú mosollyal bámult kifele az ablakon, de hamar összekapta magát és a focista szemeibe nézve fojtatta. – De a várt szavak nem érkeztek. Helyette figyelmeztetett, hogy rosszul végzem a gyakorlatot. Kiderült, hogy az egyetem mellett személyedzőként dolgozik, és felajánlotta, hogy megmutat pár dolgot, mielőtt komolyabban leséríteném magam. Miután túltettem magam a sokkon, hogy nem sértegetett, hanem valóban segített, kértem, hogy pénzért tartson nekem pár órát. Soha nem árulta el, hogy miért nem fogadta el egyetlen alkalommal se a pénzemet, amikor láttam, hogy másokét igen. Rengeteget küzdöttem, még életemben nem akartam annyira valamit, mint akkor. Két év alatt értem el a mai alakomat. Drew végig mellettem maradt, átsegített a holtpontokon és a legjobb barátom lett. Időközben elfogadtam magam, lettek barátaim és az egész világom a helyére billent. Nem is tudom mikor, de a barátságunk komolyabbra fordult. Az alatt a négy év alatt én voltam a világ legboldogabb embere – Cara talán észre se vette, hogy szélesen mosolygott. Aztán, olyan gyorsan, mint ahogy valaki lekapcsolja a villanyt, a mosolya helyén komorság maradt. – Mindenem megvolt. Tényleg mindenem, ami a világon igazán számít. Sejtelmem se volt aznap, hogy ezt egy szempillantás alatt el fogom veszíteni. Senki se figyelmeztetett arra a fájdalomra, ami csak rám várt. Egy esős napon tartottunk a háza felé, amikor a dörgések és villámlások, mintha versenyezni kezdtek volna egymással. Akkoriban nem féltem a viharoktól, de ettől még én is megijedtem. Az alatt a pár másodperc alatt, amíg berohantunk a házába bőrig áztunk. Bent döbbentem rá, hogy az autóban hagytam a táskám, benne a telefonjainkkal. Életem legnagyobb hibája volt ezt közölnöm vele. Anyukám pont akkor került kórházba, mert elesett és beverte a fejét. Akkor már tudtuk, hogy nincs nagy baj, de mégis fontos volt számomra, hogy legalább telefonon keresztül tudjam ellenőrizni, hogy tényleg minden rendben. És ezt Drew is tudta. Ezért amikor minden szó nélkül kirohant a házból, vissza a kocsihoz, nem állítottam meg. Ha tudtam volna, hogy nem tér vissza, sose hagyom kimenni, esküszöm! – ragadta meg Cristiano kezét, teljesen szétesve. Könnyei már régóta áztatták az arcát. Ronaldo újra szavak nélkül maradt, ezért csak egy bólintással jelezte, hogy hisz a nőnek. Cara szaggatott levegőt vett és folytatta. – A teraszról figyeltem, ahogy még bolondozva hátrafordult és egy puszit dobott nekem. A..a következő pillanatban egy autó hangos dudálását hallottam, és mielőtt még felfoghattam volna, mi történik, már hallottam a csattanást. Egy sofőr a csúszós úton elvesztette az uralmát az autója fölött és egyenesen Drewnak csapódott. Sikítva, összecsukló lábbakkal odarohantam, az ölembe fektettem a fejét. Mialatt az utolsó perceit töltötte a Földön a hazugságaimat kellett hallgatni. Szüntelenül hajtogattam, hogy minden rendben lesz, semmi baj. Láttam rajta, hogy minden erejét összeszedi, hogy még egyszer utoljára azt mondhassa, hogy szeret. Azért halt meg, mert nem tudtam csöndben maradni. Miattam halt meg – zokogott, sokkal keservesebben, mint előző nap. Cristiano megint tehetetlen volt, csak az ölelését tudta a nőnek nyújtania. – Amikor képes voltam felfogni, ami körülöttem történik, közölték velem, hogy egy eljegyzési gyűrűt találtak a zsebében. Napokkal később kiderült, hogy a házat át akarta írattatni az én nevemre is.
Cristianot több nap elteltével is megborzongatta a Cara szemeiben látott fájdalom és biztos lett abban, hogy; meg fogja találni a módját, hogy segítsen rajta.


Köszönöm, hogy elolvastad!